Tovább
Tovább
Sulyok Tamás köztársasági elnök 2026. április 12-ére tűzte ki az általános országgyűlési választást. Mintegy 8 millió magyar választópolgár ezúttal is élhet a lehetőséggel, hogy érvényesítse demokratikus jogát és megválassza az új Országgyűlést.
TovábbA Nemzeti Választási Iroda a héten megkezdte a 904 ezer magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár értesítését. Az Iroda jogszabályi felhatalmazás alapján keresi meg a címzetteket. Ők azok, akik – sikeres regisztrációt követően – levélben szavazhatnak az országgyűlési választásokon (kizárólag az országos pártlistára).
TovábbA korábban megszokott elektronikus vízum igénylése újra elérhető
TovábbA Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet – a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára – Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.
Tovább
A levélben szavazók névjegyzékén szereplő választópolgár a Külképviseleten személyesen tájékoztatást kérhet a központi névjegyzéken nyilvántartott adatairól (szavazási levélcsomag átvételi adatáról, illetve értesítési címadatáról) Szavazási levélcsomag pótlását kérheti április 7-től a Külképviseleten személyesen az a levélben szavazók névjegyzékén szereplő választópolgár, aki postai úton kérte a szavazási levélcsomagját, de azt a szavazás napját megelőző 7. napig nem kapja meg.
Magyarországi lakcímmel rendelkező, szavazóköri névjegyzéken szereplő választópolgárként, amennyiben külképviseleten kíván szavazni az adott választás tekintetében, külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelmet nyújthat be 2026. április 2-án 16.00 óráig.
Magyarországi lakcímmel nem rendelkező, külföldön élő magyar állampolgárságú választópolgárként Ön kérheti a központi névjegyzékbe vételét (választási regisztrációját), továbbá korábbi regisztrációját meghosszabbíthatja, módosíthatja vagy töröltetheti.
Sulyok Tamás köztársasági elnök 2026. április 12-ére tűzte ki az általános országgyűlési választást. Mintegy 8 millió magyar választópolgár ezúttal is élhet a lehetőséggel, hogy érvényesítse demokratikus jogát és megválassza az új Országgyűlést.
A Nemzeti Választási Iroda a héten megkezdte a 904 ezer magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár értesítését. Az Iroda jogszabályi felhatalmazás alapján keresi meg a címzetteket. Ők azok, akik – sikeres regisztrációt követően – levélben szavazhatnak az országgyűlési választásokon (kizárólag az országos pártlistára).
Központi névjegyzéki kérelmek
A korábban megszokott elektronikus vízum igénylése újra elérhető
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet – a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára – Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.
Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram 2024. évi nyári egyetemi pályázati felhívása
Konzuli Hivatalunk elindította online időpontfoglaló rendszerét. 2024 januárjától csak ezen rendszeren keresztül tudunk ügyeket befogadni, az ügyintézéshez kötelező előzetesen időpontot foglalni az alábbi linken: https://konzinfobooking.mfa.gov.hu
2023. szeptember 11-12. között, Kuvaitvárosban került megrendezésre a Magyar-Kuvaiti Gazdasági Vegyes Bizottság (GVB) 4. ülése Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, valamint kuvaiti partnere, Aseel Al-Munifi, a kuvaiti Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárának elnökletével
2019. december 14-től életbe lépő új növényegészségügyi előírások a növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozzák.
2018 januárjától családtámogatásban részesülhetnek a külhonban született magyar gyerekek. A részéletekről a csalad.hu oldalon olvashat, rövid összefoglalót pedig a továbbiakban találhat.
A sííta Asúra ünnep miatt kérjük fokozott körültekintésüket.
A megfelelő élmény biztosításához sütikre van szükség.